Az élet túl rövid ahhoz, hogy többet szeressek,
Hogy állandóan egy másikat keressek.
Hogy számomra más is többet jelentsen,
És a szívem minden érzést elfelejtsen.
Hogy reggelente más szemébe nézzek,
Aki iránt lehet, hogy semmit nem érzek.
Aki ugyanúgy másra vágyik legbelül,
Én is csak egy leszek számára a sok közül.
Lassan hajnalodik, és a távolban várnak,
Felemésztenek belülről az árnyak.
Hiszen mást mond a szív, és mást mond az ész.
Te rám találsz úgyis, bármerre mész.
De bár az egész talán nem vezet semerre,
Én Feléd indultam el, de vajon Te merre?
Vajon összeér-e valahol majd az út,
És a szíved a szívemhez visszajut…?
Hogy állandóan egy másikat keressek.
Hogy számomra más is többet jelentsen,
És a szívem minden érzést elfelejtsen.
Hogy reggelente más szemébe nézzek,
Aki iránt lehet, hogy semmit nem érzek.
Aki ugyanúgy másra vágyik legbelül,
Én is csak egy leszek számára a sok közül.
Lassan hajnalodik, és a távolban várnak,
Felemésztenek belülről az árnyak.
Hiszen mást mond a szív, és mást mond az ész.
Te rám találsz úgyis, bármerre mész.
De bár az egész talán nem vezet semerre,
Én Feléd indultam el, de vajon Te merre?
Vajon összeér-e valahol majd az út,
És a szíved a szívemhez visszajut…?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése